PROFESSZIONÁLIS ALAKFORMÁLÁS

Általában mindenkit motivál valami arra, hogy jól nézzünk ki. Ezek a motivációk különbözők lehetnek, de erre most nem térnék ki.

Az hogy a nők kozmetikába járnak, ma már természetes. A alakformáló testkezeléseket viszont még napjainkban sem választják ugyanilyen rendszerességgel, érdemtelenül.

Ennek oka valószínűleg abban rejlik, hogy kipróbáltuk egyszer-kétszer, és nem hozta azonnal azt a látványos eredményt, amit a kifizetett árért kapni szerettünk volna.

A mai világban a távirányítók korát éljük, ahhoz vagyunk szokva, hogy egy gombnyomásra minden megváltozik.

Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a testünk egy csodálatos, összetett rendszerként működik, és nagyobb tiszteletet érdemel annál, hogy elvárjuk tőle, hogy azonnal úgy reagáljon, ahogy mi szeretnénk.

Ez persze nem jelenti azt, hogy veszett ügy lenne rábírni testünket a változásra. Meg kell tanulnunk kommunikálnunk vele. Természetesen ehhez meg kell értenünk, hogyan működik. Ha odafigyelünk a testünkre, mire van szüksége és megadjuk neki, akkor mi is kérhetünk tőle, és testünk örömmel fog állni rendelkezésünkre, hogy megadhassa nekünk, amit szeretnénk tőle.

Ez egy együttműködés saját magunkkal.

Aki érti, mire gondolok, az már kitalálhatta, hogy az alakformálás sem annyiból áll, hogy eljárunk egy-egy kezelésre. Ez is egy komplex folyamat. Együttműködést igényel.

Az alakformálás része a zsírbontás, a bőrfeszesítés, a salaktalanítás és a mozgás. Sokan itt vesztik el az inspirációjukat, mert azt hiszik, ez egy teljes életmódváltást igényel, ami most nem fér bele az ő életükbe, mert megvannak a kialakult szokásaik, amik szükségesek ahhoz, hogy az igazán fontos dolgaikat elvégezzék, másra pedig se idejük, se energiájuk.

Aki így érzi, annak azt tanácsolom, kicsit még tartson ki és próbálja meg elképzelni, hogy nem feltétlenül erről van szó.

Nem szükséges felrúgni az egész életünket ahhoz, ha változást szeretnénk elérni. Elég egy picit változtatni minden területen.

Ebben lehetek én a segítségedre.

Ha szeretnél jobban kinézni, fogyni, feszesedni, fiatalabbnak tűnni, jobban érezni magad a bőrödben, elégedettnek lenni, mikor a tükörbe nézel és stresszmentesen indulni a strandra vagy egy különleges eseményre, akkor keress meg engem és együtt kitaláljuk, hogyan fogjuk a te életedhez szabva a leggyorsabban elérni a kívánt célt.

Nem ígérek csodát, tartós eredményt ígérek. De azért higgy a csodákban! J

 

Bori Éva

Ginko Studio

1068 Budapest Benczúr u. 6.

06 30 857 96 30

fogyasztokezeles.hupont.hu

A kezelés megrendelhető az a-biobolt.hu webáruházban - akár ajándékba is adható!

10 alkalmas combkezelő bérlet

10 alkalmas haskezelő bérlet

10 alkalmas alakformáló testkezelő bérlet

10 alkalmas fenékemelő bérlet