DR. MASARU EMOTO VÍZKÍSÉRLETEI

masaru emoto, vizkristaly

Dr. Masaru Emoto elismert japán tudós évtizedeken át foglalkozott víz-kísérletekkel, a vízkristályok külső ingerekre történő változásaival. Emoto vízkísérletei során több mint 10.000, a világ különböző helyeiről származó vízminta kristályszerkezetét örökítette meg, oly módon, hogy a vízmintákat lefagyasztotta és egy speciális módszerrel, mikroszkóp alatt lefényképezte azokat.

Emoto először a vízminták kristályai közötti eltérésekre figyelt fel. Megállapította, hogy a természetes, tiszta vizek kristályai gyönyörű, hibátlan, teljes hatos-szerkezettel rendelkeztek, míg a klórozott csapvízben legtöbbször ki sem alakultak, vagy ha mégis, akkor torzak vagy hiányosak lettek.

Ezt követően Emoto vizsgálni kezdte, hogy a kémiai és vegyi szennyezéseken túlmenően, a vizuális ingerekre is reagál-e a víz. A kísérlet során kis papírlapokra különböző szavakat írtak – mint például szeretet, hála vagy köszönöm -, majd a papírokat ráragasztották a vízminták aljára, úgy hogy az írás befelé nézzen. Gyönyörű, teljes, hatszögletű kristályok alakultak ki. Elvégezték ugyanezt a kísérletet negatív értelmű kifejezésekkel, mint például az “undorodom tőled”. Ilyenkor nem képződtek kristályok, vagy csak rettentően sötét, zavaros és töredezett formájúak.

Masaru Emoto kedvenc vízkristálya

“A leggyönyörűbb és legkifinomultabb kristály amelyet valaha láttam a kristály, amely a szeretet és hála szavak hatására jött létre. Úgy nézett ki, mintha a víz boldogságát egy nyíló virág megalkotásával ünnepelte volna.” – írja könyvében Dr. Emoto.

A vízkristály-kísérleteket még számos módon folytatták tovább, így kiderült, hogy a víz a zenére, a képekre, a színekre és még az imára is reagál!

A kísérletek azért is olyan jelentősek, mert az emberi test is javarészt (70-80%) vízből áll. Szavainkkal és gondolatainkkal pozitív vagy negatív hatást tudunk kifejteni önmagunkra és másokra is. Érdemes tehát megválogatni azokat, hiszen ez a kulcsa önmagunk és ezáltal világunk gyógyulásának.

A Víz Világnapja alkalmából akciót hirdetünk március 31-ig: minden strukturált víz készítő üvegtermékünket 10% kedvezménnyel kínáljuk!